Tenyészteni, de mikor?

Mielőtt valaki tenyésztésbe fog, tanácsos gondosan megterveznie az egész folyamatot. Legfontosabb a szelekció, mely a továbbtenyésztésre szánt egyedek kiválogatását jelenti, más szóval az ember dönti el a tenyészpárok kijelölését! Vajon mindig helyesen határoz? Csakugyan a tökéletes párt hozza össze? Hogyan állapíthatjuk meg egy-egy kutya tenyészértékét? Az a helyes gyakorlat, ha a küllem, a származás, a viselkedési tulajdonságok, és az utódok minősége alapján ítélünk. Nem feltétlenül szükséges, hogy a kutya a kiállítások sztárja legyen, de legyen mentes minden öröklődő rendellenességtől.

Egy-egy fajtán belül szelekcióval rögzíthetjük, javíthatjuk tovább a kívánt alkati és viselkedési tulajdonságokat. E folyamat célja olyan nemzedékek létrehozása, amelyek - küllemet és viselkedést tekintve - jobbak, de legalábbis nem rosszabbak, mint a szülők! Ez egyben azt is jelenti, hogy bizonyos hibákkal rendelkező egyedek utódok nélkül maradnak, míg mások tenyésztésbe állíthatók.

A céltudatos szelekció elsősorban nem a kutya, hanem az ember érdekében történik, aki - mit tagadjuk - saját hasznát tartja szem előtt! Tovább tenyészti azokat az egyedeket, melyek utódaiban is erőteljesen jelentkeznek az elképzelt tulajdonságok. Némi túlzással mindennek vesznie kell, s csak az ember számára hasznos jellemvonások maradhatnak meg. Vagyis, amit a természet - a létért folytatott küzdelemben – rendszerint gyökerestül kiirt, az ember szelekcióval állandósít.

Amennyiben a tenyészkiválasztás nem szakszerű, akkor a fajtából eltűnnek a sokat érő tulajdonságok, a hibák és a rendellenességek pedig állandósulnak. A hibás szelekció egyhamar tönkreteheti bármelyik fajtát, és előbb-utóbb számolni kell az állomány gyors minőségi romlásával. Ez kialakulhat az egysíkú tenyésztési irány követésével, vagy éppenséggel a rokontenyésztés hatására, mely megmutatkozik az utódok egészségének gyengülésében, a csontozat és a szőrzet finomodásában, valamint egy sereg öröklődő rendellenesség (féloldali-, vagy kétoldali rejtettheréjűség, stb.) megjelenésében.

Kan esetében fontos a másodlagos ivari jelleg, szukás jellegű egyed nem vehet részt a tenyésztésben. Nem árt utánanézni, hogy küllemi és viselkedési hibák az öröklődés vagy a helytelen tartás miatt alakultak ki. A kan ne csak megjelenésében viselje magán „férfias" mivoltát, de dominánsan is örökítsen. Amennyiben utódai közül egy is öröklött rendellenességgel bír, tenyésztésbe állítása nem indokolt.

Sokan úgy gondolják, hogy a kan már 1 éves korban olyan fejlett, mint egy felnőtt eb, s képes ugyanazt teljesíteni is. Ez nem így van! Amennyiben fiatalon tenyésztésbe fogjuk a kutyát, ezzel gátoljuk további növekedését és adottságai teljes kifejlődését.

Ezek az ártalmak a kanoknál kevésbé észlehetők, mint a szukáknál, s többnyire valamennyi ragadozó nemi szervében meglévő péniszcsontra korlátozódnak. Ez a csont petyhüdt állapotban is bizonyos merevséget kölcsönöz a hímvesszőnek, s így nem teljesen merevedett állapotban is lehetővé válik a hüvelybe való bevezetése. A csont vége - fiatal korban - viszonylag lágy és hajlékony. Csak a kor előrehaladtával rakódnak le benne mészsók, melynek következtében más csonthoz hasonlóan szilárd, kemény lesz. Nagy termetű egyedeknél a péniszcsont csont akár12 cm hosszú is lehet, és fajtától függően a méret nagyon változatosan alakulhat.

Valószínű, hogy annál a fiatal kannál, amelyik több ízben hiába kísérletezik párzással, a csontnak e porcos része az ellenállás következtében elhajlik, és elgörbül. Ameddig ez nem nagymérvű, a serdülő egyed kiválóan tud párzani. Amint azonban a görbület nagyfokú, a hímvessző bevezetése olyan nagy fájdalmat okoz a kannak, hogy egyáltalán nem hajlandó a szukára ugrani. Végezetül az is lehetséges, hogy az elgörbült porcos rész többé egyáltalán nem vezethető be a hüvelybe, és emiatt a párzás lehetetlenné válik! A túl fiatal kan gyakori fedeztetése tehát olyan károsodást okoz, amely csak később derül ki, akkor azonban már lehetetlen segíteni rajta.

A péniszcsont deformitása kívülről is tapintható, hiszen nem egyenesen fekszik a hímvesszőben, hanem ívben fel- vagy lefelé, esetleg valamelyik oldalra elhajlik. Ez annak a jele, hogy a kan tenyészérettsége előtt fedezett, vagyis mielőtt a péniszcsontja kellőképpen megcsontosodott! Természetesen az elhajlott porcos péniszcsont is csontosodik, de az ilyen terhelt kan rendszerint nagy nehézségek árán „áll kötélnek", esetlegesen megtagadja a párzást!

Természetesen egyetlenegy „félrelépés" nem váltja ki ezt a deformitást. Az sem szerencsés, ha a kan túl későn kezdi a párzást, pl. öt-hat évesen, előnyösebb, ha elkerüljük ezt is. A kan tulajdonképpen folyamatosan fedezhet, mivel az ondó megszakítás nélkül - a nemi érettség pillanatától az öregkorig - képződik, és csak betegség, helytelen táplálás, tartás esetén szűnik meg. A legtöbb kan - szakszerű táplálás és tartás mellett 18-22 hónapos korától 8 éves korig tartható tenyésztésben.

Szukánál alapvető szempont az egészség, a vérmérséklet, az erőnlét, a kifogástalan alkat. Ne legyen félénk sem, mert ezt átviszi kicsinyeire, sőt növekedésük alatt - látva a rossz példát - elsajátítják a bátortalanságot vagy a vadságot. Cél, hogy a szukától utódokat neveljünk, ezért mindent, ami hátráltatja ezt, vegyük figyelembe, pl.: ivarzási rendellenességek, gyakori vagy ritka tüzelés, petefészek betegségek, csekély alomszám, nehéz ellés, rossz anyaság, magzatkori halandóság, hiányos csecsek, stb. A szuka kétszeresen is befolyásol, mert egyrészt átörökít, másrészt nevel.

Fiatal anyakutyánál még meglehetősen lágyak a szalagok, éppen ezért nem viseli el olyan könnyen a vemhet, mint egy kifejlett egyed. Hasa megereszkedik, háta lesüllyed, izületei lazulnak. Rövidül a tenyészideje, visszamaradhat a fejlődésében, nem fejlődik ki teljesen, kisebb és gyenge alkatú marad. Ilyen gondokkal küszködő szuka nem való tenyésztésre!

Ivarérettség akkor kezdődik, amikor mind a kan, mind a szuka képes utódok létrehozására. A nemi mirigyek kialakulása jelzi ezt az időpontot, vagyis a kan heréiben megkezdődik az ondósejtek, a szuka petefészkeiben pedig a petesejtek termelése. Ivarérett tehát az a kutya, amelyik eljutott fejlődésének abba a szakaszába, amikor már képes életképes ivarsejteket (ondósejt, petesejt) termelni, vagyis alkalmas a szaporodásra.

Az ivarérettség nem jelenti azt, hogy akár a kan, akár a szuka elérte a teljes testi fejlettségét, hiszen ekkor még fejlődésben vannak. A túlságosan korán tenyésztésbe állított egyed csak további gyarapodása kárára fedezhet, illetve nevelhet kölyköket, mivel a szervezet számára jelentős megterhelés mind a korai fedezés, mind az időelőtti vemhesség. A fiatal anyakutya kölykei gyengébben fejlődnek, kevésbé ellenállók a különböző fertőző betegségekkel szemben.

Az ivarérettség időpontja több tényezőtől függ, pl.: egyéni sajátosságoktól, (vagyis mit örökölt a szülőktől?), tartási és táplálási körülményektől, éghajlati viszonyoktól. Legtöbb fajta esetében a szuka rendszerint 9-10, a kan 10-15 hónapos korban ivarérett. A szuka első ivarzása 7-9 hónapos korban jelentkezik, de hamarabb is bekövetkezhet, sőt hosszabb ideig is várathat magára. Vannak korán és későn érő egyedek, sőt előfordulnak olyan családok is, ahol ez öröklődik. A legtöbb szuka - az első tüzeléstől számítva - 6 havonként ivarzik, de ez az időszak lehet rövidebb (5 havonként), vagy hosszabb (7 havonként).

Első ivarzáskor (7-10 hónap) a szuka már ivarérett, de távolról sem tenyészérett! Szervezete még nem alakult ki teljesen, ezért az időelőtti pároztatás megakadályozza a fejlődését, mivel a magzatok használják fel a testének felépítéséhez szükséges tápanyagokat. Sőt! A kölykök is megsínylik, tekintettel arra, hogy az anya nem képes elegendő tejet biztosítani számukra. A második tüzelés idején 14-16 hónapos korában még túl fiatal, viszont a harmadik koslatáskor - 20-22 hónapos korában - már idősebb, mint az ajánlatos 18 hónapos fedeztetési kor.

A szuka akkor tenyészérett, amikor eléri felnőtt testtömegének háromnegyed részét. Érdemes tehát kivárni a szukának ezt az állapotát, és csak ezután pároztatni. Ez az időpont a harmadik tüzelés! Nyilvánvaló, hogy a másik véglet sem megfelelő, vagyis túl sokáig várni a tenyésztésbevételre, mivel a szuka hormonális élete zavart szenved, esetleg nem fogamzik, vagy ha mégis, akkor nehéz ellés vár rá, sőt nem képes szoptatni a világrajött kölyköket, mert nincs elegendő teje.

A kan is előbb ivarérett, mint tenyészérett. Bár jobbára nagyobb végső testtömeget és marmagasságot kell elérnie, ennek ellenére valamivel gyorsabban fejlődik, mint a szuka. Fejlődésére nézve is káros lehet a korai „nemi tevékenység"! Valamennyi fajta egyedeinek tenyésztésbe állításánál tanácsos figyelembe venni ezt a tényt. Gyakorlati tapasztalat, hogy 2 éves kora előtt, nagytermetű kannal nem szabad fedeztetni. Vannak korán érő, kisebb termetű fajták, ahol a kanokat 18 hónapos, a szukákat 15-16 hónapos korukban ajánlatos először pároztatni!