Ki tartson kutyát??

Hogy a lakásban tartott kutyát sétáltatni kell, azt mindenki tudja, de csak kevesen mérik fel ebvásárlás előtt, hogy ez mit is jelent a gyakorlatban. Aki naponta nyolc óránál többet tölt távol otthonától vagy rendszertelenül jár haza, az csak akkor vállalkozzon kutyatartásra, ha családtagjai be tudnak segíteni az ellátásba. Jól rágja meg a dolgot az is, aki sokat utazik. A kutya igen rosszul viseli, ha hosszabb időre elszakítják a gazdájától. Aki reggel szeret sokáig lustálkodni vagy rosszul bírja az időjárás viszontagságait, az válassza inkább a macskát.

A kutya ébredés után rögtön ki akar menni, akkor is, ha szakad a hó!

A kötelező sétáltatás minimum napi három alkalom, ami összesen legalább kétórányi időtartamot tesz ki. Egy átlagos kutyaélet körülbelül tizenötezer sétát ölel fel, s az ebtulajdonos minden egyes évből kereken egy hónapot sétával tölt!

Aki kutyát fogad be a lakásába, annak számolnia kell azzal, hogy az állat jelenlétével bizonyos mennyiségű elhullatott szőr és por is együtt jár. Még a leggondosabban ápolt kutya is hagy maga után némi piszkot, hiszen rendszeresen kimegy a szabadba, kergetőzik, hempereg, sárba lép, és az ajtó előtt nem veti le a cipőjét. Aki tehát igen kényes a patikai tisztaságra, de nem szeret sem előszobát takarítani, sem kutyalábat mosni, az kétszer is gondolja meg, szüksége van-e négylábú lakótársra. Ne tartson kutyát lakásban az, aki nem akarja vele teljesen megosztani az életterét. Az előszobába vagy erkélyre be- vagy kizárt kutya élete reménytelenül sivár; ráadásul magányára általában ősei kapcsolatteremtő eszközében, az üvöltésben keres orvosságot, magára haragítva ezzel a szomszédokat.

A kutya és a gyerek legtöbbször remekül kijön egymással, de a kölyök beszerzésére célszerű olyan pillanatot választani, amikor éppen nincs csecsemő a háznál. Amíg a baba még négykézláb közlekedik, és minden útjába kerülő tárgyat a szájába vesz, jobb, ha nem kerülnek útjába a szobatisztasághoz még nem szokott kiskutya jelenlétének kézzelfogható nyomai. Az első lépésekkel próbálkozó tipegőt a szeleburdi kölyökkutya könnyen felboríthatja, s az sem szerencsés, ha egymás holmijára vet szemet a két kiskorú. Legyen tehát legalább két év korkülönbség a kutya és gyerek között. Hogy melyikük javára, az szinte mindegy - a fő, hogy legalább egyikükkel szót lehessen érteni!

Kinek való hát a kutya? Olyan embereknek, akik nem restellnek napi legalább három alkalommal kimenni a szabadba, munka után vargabetűk nélkül sietnek haza, szabadidejüket olyan szórakozással töltik, amelyben négy lábon is részt lehet venni, nyaralni leginkább saját hétvégi házukba járnak, mindenekfelett pedig: képesek kompromisszumokat kötni annak érdekében, hogy az ember és az állat együttélése mindkét fél számára élvezhető legyen. Ilyen embereknek sok örömet fog jelenteni a négylábú társ.

Mit is jelent a „szabadság”?

Kétféle kutyatartó van. Az egyik a hagyományos, tekintélyelvű gazda-kutya kapcsolat követője, aki elvárja ebétől, hogy minden körülmények között engedelmeskedjen, különféle vezényszavak végrehajtására tanítja, és érzékelteti vele rangbeli fölényét. A másik a „liberális” típus, aki azt mondja: ő nem kényszeríti négylábú barátját megalázó produkciókra; az ő kutyája szabad lélek, akinek nem parancsol senki. Hogy a két út közül melyiket választja, az kinek-kinek a saját egyéniségén múlik - de vajon mit szól mindehhez maga a kutya?

Bármilyen meglepően hangzik is, a kutya szempontjából az első, a tekintélyelvű nevelési módszer az előnyösebb. A szabadelvű ebtartó kutyájának szabadsága csak a póráz végéig tart. Irányíthatatlan, megbízhatatlan lévén elengedni nemigen lehet, állandóan fennáll annak a veszélye, hogy fegyelmezetlenségével veszélybe sodorja magát vagy másokat. Magával vinni sem tudja a gazdája sehová, hiszen több kényelmetlenséggel, mint örömmel jár a jelenléte.

A fegyelmezett kutya lehetőségei összehasonlíthatatlanul tágabbak. Elkísérheti az embert számos ügyes-bajos dolgát elintézni, ezzel „extra sétákhoz” juthat a napi adagon felül. Nem kell elszigetelni az idegen állatoktól és emberektől, ráadásul a gazdájától megtanult mozgásfolyamatok végzése lehetőséget nyújt számára a sportolásra, játékra. Míg a tanulatlan eb unottan ténfereg, ha nincs kutyatársasága, addig a képzett kutya apportírozással, akadályugrással mozgathatja meg izmait.

Tévedés azt hinni, hogy a kutya számára az engedelmesség kényszer. Szigorú falkarangsorban élő ragadozó lévén természetéből adódik a hierarchia elfogadása, az alkalmazkodás a vezér akaratához. A vadon élő farkas élete a falkatársakkal való együttműködésben, a közös cél megvalósításában, vagyis a társas vadászatban teljesedik ki, amit a városi kutya esetében a labda visszahozása, az akadálypálya leküzdése, a vezényszavak végrehajtása helyettesít. Aki megvonja kutyájától az engedelmesség, vagyis az együttműködés lehetőségét. nem szabadságot ad neki, hanem megfosztja attól a kevéstől, ami természetes életformájából még megmaradt.