Kutyául állunk?

 Bár nagyon szereti a kutyákat, különösen a német juhászokat (merthogy ilyenekkel járőrözött annak idején), mégis egy gyönyörű, különleges cica, a hároméves, maine coon fajtájú Mira várja otthon. Azt tartja, elfoglalt ember ne tartson kutyát, sem lakásban, sem kertes házban. Dr. Garamvölgyi Lászlóval, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatójával mégsem a kutyákról beszélgetünk, hanem arról, mennyire fontos – és nagy valószínűséggel eredményes – lenne az állatvédelem összes szereplőjének tevékenységét összehangolni, legyenek szó akár állami, államigazgatási vagy civil szervezetekről. Azt is megtudtuk, hogy aki állatkínzást vagy egyéb törvénytelenséget tapasztal, névtelenül is fel/bejelentést tehet az ORFK 06 80 555 111 tanúvonalán.

– Kezdjük talán az Ön házatáján. Gyakran kapunk jelzéseket arról, hogy a helyi rendőri szervek „elhajtják” az – elsősorban – állatkínzás miatt feljelentést tenni akaró állatvédőket, állatbarátokat. Tud ilyesmiről?

– Az állatvédelemmel, állatkínzással kapcsolatos eljárásokat a törvény az elsőfokú rendőrhatósági szervekhez delegálja, nagyon helyesen, mert ott kell eljárni, ahol történik a cselekmény. Éppen ezért nincs is erről központi nyilvántartásunk. De hogy mégis valamelyes, a jelenlegi helyzetet tükröző képet kapjunk, egyfelől a joggyakorlatot illetően, másfelől az abszolút számok alapján, ahhoz két évre visszamenőleg (a Btk. módosításának életbe lépésétől) az egész ország területéről össze kell gyűjteni a rendőrségi hatáskörbe tartozó eljárásokat. Ezek birtokában, jellegének ismeretében tudjuk minősíteni az eseteket, ahogyan a törvény is teszi. Már az is nagy előnyt jelentene, ha pontosan tudnánk, hány, az állatkínzás valamelyik elkövetési magatartása miatt indult ügy van folyamatban, hányban folyik a felderítés, hányat fejeztek be, mennyi van ügyészi vagy bírói szakban. Azt is tudjuk, hogy már ítéletek is születtek. De ide kapcsolódhatnak más, az állatvédelemmel összefüggő, rendőrségi hatáskörbe tartozó ügyek is, mint – hogy csak egy példát mondjak – a gyepmesterek. Azok, akik fiktív szerződést kötöttek, bármilyen okiratot hamisítottak, vagy állítják, hogy van telephelyük, valójában pedig nincs. Ez is csalás.

Elég a bejelentés

– Helyi lakosoktól hallani, hogy több önkormányzatnál is felveszik a pénzt ugyanazért a befogott kutyáért, szemtanúk állítják, hogy egyes gyepmesterek brutálisan bánnak a befogott állatokkal, sőt, állatkínzásról is beszélnek. És sajnos, sok esetben hiába mennek panaszra az önkormányzathoz vagy a rendőrségre. Bizonyítani pedig nagyon nehéz az ilyesmit.

– Ezeket a cselekményeket is törvény bünteti. A bizonyítási teher pedig a hatóságot illeti. Ahhoz, hogy a rendőrség eljárjon az állatkínzók vagy a csalók ellen, nem az a fontos, hogy az állampolgár, az önkormányzat vagy bárki bizonyítékot szolgáltasson, hanem az, hogy feljelentést tegyen – de az is elég, ha bejelenti. Teljesen mellékes, hogyan jutott a hatóság tudomására az esemény. A bejelentő, akár névtelenül, felhívja az Országos Rendőr-főkapitányságnál működő 06 80 555 111 telefontanút. A lényeg, hogy az eset a hatóság tudomására jusson. Az emberek nem szeretnek tanúskodni, adott esetben meg is értem őket. Csak egy jelzés kell a rendőrségnek, hogy tudjunk róla. Bár a bejelentéseket nem a tanúvonalat üzemeltető ORFK fogja kivizsgálni, hanem az illetékes rendőri szerv, de mégiscsak elindul az eljárás.

Nem akarok előre ítélkezni, de nagy bizonyossággal lehet jósolni, hogy óriási a rejtve maradt események száma. Olyan bűncselekmények maradnak felderítetlenül, mert nem jutnak a hatóság tudomására, amelyeket egyébként a törvény már büntetni rendel. Két év elég hosszú idő, még akkor is, ha az első időben még bátortalanabbak voltak az emberek, és nekem, mint kommunikátornak is fontos, hogy ezekről az ügyekről tájékoztassam a közvéleményt: bejelentették, nyomoztunk, van gyanúsított és így tovább, arról már nem is beszélve, ha ítélet születik. Az állampolgárok, a lakosság ezt csak úgy tudja meg, ha van róla híradás. A publicitás a megelőzés szempontjából óriási visszatartóerő. Ismétlem: szeretnénk világosan látni, hivatalból tudni, hogyan sikerült a két évvel ezelőtti törvénynek érvényt szerezni, hogyan alakultak ezek az ügyek, és milyen más, az állatvédelemmel kapcsolatos jogsértések történnek, mert ha összességükben látjuk az eseteket, az sok következtetésre, tanulság levonására ad lehetőséget. A bíróság már más kérdés, de igyekszünk onnan is információt szerezni. Ezt követően lehet arról szó, hogy a jogalkotás szintén képet kapjon, s annak ismeretében tudják, mi a dolguk. Szerencsére már van néhány döntéshozó, aki kezd odafigyelni az állatvédelemre.

– Mit mond azoknak, akik félnek fel- vagy bejelenteni azokat, akik sokszorosan megérettek a szankcionálásra, de épp ezek nem riadnak vissza a megfélemlítéstől, a fenyegetéstől, sőt, a megtorlástól sem?

– Az ő figyelmükbe újra ajánlom a tanúvonalunkat. Szerencsére nagyon sok állatvédő van, aki nem fél, adja a nevét is. Ez esetben az ügy egyszerűbb, mert a hatóság rögtön intézkedhet.

Összefogni, összehangolni, együttműködni!

– Vegyünk egy példát, maradva az égetően fontos, de régóta rendezésre váró gyepmesteri tevékenységnél: bezárat egy telepet az állategészségügyi hatóság állatorvosa, mert többszörösen megszegi az FVM rendeleteket. Mit csinál a gyepmester? Odébáll és más megyékben köt szerződéseket! És itt kerülnek a képbe az önkormányzatok, amelyek – véleményem szerint – a kulcsai e nagyon fontos kérdés megoldásának. Mert – tisztelet a kivételnek – azt sem kérdezik tőle, van-e engedélye, van-e telepe, azt meg végképp nem ellenőrzik, hogyan bánik a befogott jószággal, mi lesz a sorsa választópolgáraik elkóborolt ebeinek, milyen állapotban kapják vissza – ha egyáltalán visszakapják – a kiszökött és gyepmesterkézre került kedvencüket.

– Elvonatkoztatva hatósági tevékenységétől, a rendőrség arra köteles, hogy az ügyekben nyomozzon. Biztosan ilyen ügyekben is nyomoztak. Ha úgy közelítem meg a kérdést, hogyan lehet a helyzeten javítani, hogyan lehet megelőzni az ilyen történéseket, akkor azt mondom: legyen egy gesztor, aki összehangolja az állatvédelemben érdekelt összes szereplő tevékenységét. Akkor lehet eredményesen fellépni.

– A baj az, hogy a sok bába közt elvész a gyerek. Az önkormányzatok a Belügyminisztériumhoz tartoznak, az állategészségügyi, hatósági ellenőrzés az FVM-hez, jogi szempontból az Igazságügy Minisztérium is képbe kerül, és ott vannak még a közterület-felügyeletek, de említhetem a polgárőröket is, továbbá a rendőrség, az ügyészség, a bíróság…

– Éppen ez a lényeg! Hogy ezek munkáját össze kell hangolni! El tudok képzelni egyfajta lobbizást – akár a MÚOSZ Állatvédő Szakosztálya részéről, ahol felismerték ennek szükségességét. Lehet, hogy a jelenlegi jogi normák elégségesek, csak nem alkalmazzuk őket. Ha nyomozás nem lehetséges, mert például nincs bűncselekmény alapos gyanúja, akkor meg kell nézni, hogy milyen más államigazgatási eszközök vannak: mit tud tenni a jegyző? Milyen állategészségüggyel kapcsolatos információi vannak az önkormányzatnak? Összhangba kell hozni a szankciók alkalmazását. Most mindenki teszi a saját dolgát, de nem fogja össze senki. Mondok egy példát: nem lehet büntetőeljárást indítani, mert nem történt állatkínzás vagy más, a Btk-ba ütköző cselekmény, de vannak olyan állategészségügyi előírások, amelyeket nem tart be az illető személy. A kettőt össze kell hangolni. Nem akarok beavatkozni más szervezetek illetékességébe, de nagy valószínűséggel azért nem történik intézkedés, mert nincs információ. Lehet, hogy több tucat olyan szervezet van, amely az állatvédelemben érdekelt. Mit tudunk egymásról?

– De nem az állatvédők miatt: ők hiába kiabálnak a pusztába…

– Épp erről beszélek. És ezért mondom, hogy szívesen veszek részt a kezdeményezésben és a munkában. Vezérgondolatom Gandhi mondása: egy társadalom kultúrája azzal mérhető, hogyan bánik az állataival. Ezt tudomásul kell venni, pláne azok után, hogy már uniós tagok vagyunk. Én ezt szívemből teszem, nem hivatali elfoglaltságom okán. Látom, mi a hiba. És látom, hogy a megoldás – ahogyan az építkezések és a kínai piacok ellenőrzésénél ma már jól bevált és hatékony gyakorlat – az összehangolt munka és ellenőrzés. Az állatvédelem homogénebb terület, adott esetben itt is lehetne több hatósági ellenőrzés: odamegyek az állatorvossal, az FVM szakemberével egy ebrendészeti telepre, és megnézzük, minden rendben van-e. De nem tudok róla, hogy volt-e ilyesmire példa. Ezért is foglalkoztat, hogyan lehet összehangolni az állatvédelemben érdekeltek munkáját a hatékonyság érdekében. Mert ezzel ma nem foglalkozik senki. És majdnem biztos, hogy nem a rendőrség dolga volna. Meg kellene vizsgálni azt is, rosszak-e a törvények, vagy nincsenek is, vagy vannak, de miért nem tudjuk betartatni.

– És ebben Garamvölgyi László tud segíteni az állatvédőknek?

– Hát persze! A kapcsolódási pontom a kommunikáció. Mert az ilyesmihez kell a nyilvánosság. Ami tennivaló a rendőrség házatáján adódik, az megy a maga útján, bár lehet, hogy kiütköznek itt is a gyenge pontok. Számomra az lenne a megnyugtató, ha tíz eljárásból mind a tíz befejeződött. Ha nem, akkor meg kell nézni, miért nem. Ha megszüntették, miért szüntették meg? Természetesen csak a jogi keretek között, mert a hatóság nem követhet el törvénysértést!

Sohasem a kutya a hibás!

– Hogy egy másik, a bulvársajtó által azonnal felkapott témát is érintsünk: hogyan ítéli meg a kutyatámadásokat?

– A felelősség oldaláról közelítenék. Kétfajta eset van: ha idegent támad meg a kutya, otthon vagy az utcán séta közben, esetleg egy másik kutyát, azért elsősorban a gazdája felel. Itt a büntetőjog egyértelműen fogalmaz. Ha ráuszítja, akkor meg pláne. A másik eset: hallottunk néhány családon belüli tragédiát, amikor kisgyereket, más családtagot vagy ismerőst ért támadás. A kutya ösztönös lény, nem gondolkodik, több ezer éve domesztikálódott, hűséges állat. Valami megváltozott a környezetében, megjelent egy másik kutya, vagy olyan mozdulatot tett valaki, amit az állat támadásnak vélt. De soha nem a kutya a hibás. Ha nem provokálják, ha nincs félreérthető helyzet, a kutya nem támad.