A kölyökkori szocializációról

Nagyon gyakran előforduló jelenségnek számít, hogy jó tenyészetek kimagasló tenyészegyedeitől vásárolt, ígéretesnek induló kölyökkutyák kiképzése kudarcba fullad, vagy a kiképzőnek sokkal több energiájába kerül, mint az normális esetben várható. Ilyenkor – feltételezve a jó öröklött adottságokat – szinte minden alkalommal a kutya nem megfelelő szocializáltságáról és neveléséről van szó. A kölyökkutya szocializálódása és helyes nevelése alapfeltételei a későbbi eredményes kiképzésnek.

Sajnos, ma még a legtöbben, akik első kutyájukat vásárolják, nem megfelelő felkészültséggel indulnak el a kölyköt kiválasztani, s a vásárlást követő időszakban a tartás sem nevezhető kielégítőnek. Ma még Magyarországon általánosnak tekinthető, hogy a kiskutya vételekor nem győződik meg a vevő annak viselkedéséről inger dús környezetben, az ingerekre adott reakcióiról, ismerős és idegen emberek, állatok jelenlétében tanúsított viselkedéséről. Ha ezekre odafigyelünk, képet kaphatunk a kölykök alaptermészetéről, és addigi szocializáltságának fokáról. Milyen sok későbbi bosszúság és kudarc elkerülhető lenne egy kis odafigyeléssel! Nem elegendő, hogy egy kölyök jó genotípusú, bizonyos örökletes tulajdonságok alakulásában a környezeti hatásoknak is jelentős szerepük van.

Ha a kezdő kutyatartó olyan szerencsés volt, hogy igényes tenyésztő kiváló tulajdonságokkal rendelkező kölyökkutyáját vásárolta meg, az önmagában még nem garantálja a sikert. Mind a fizikai, mind a pszichikai adottságok kibontakoztatása már az új gazda feladata, aki az esetek túlnyomó többségében – sajnos – laikus. Hazaviszi a néhány hetes szőrgombócot, beteszi egy kennelbe, s amíg a kölyök újdonságnak számít, játszik vele az egész család, azután jönnek a szürke hétköznapok, és néhány nap, esetleg hét után már a kutya-gazda kapcsolat csupán az etetésekre korlátozódik. Hetek, hónapok is eltelhetnek anélkül, hogy a nagyon elfoglalt gazda akár a kennelből is kiengedné a szerencsétlen jószágot. Idővel mégis eszébe jut, hogy a már kamaszodó kutyát mégiscsak meg kellene sétáltatni, s ekkor döbbenten tapasztalja, hogy a kenneljében, vagy a portán látszatra magabiztos viselkedést mutató állat az utcán remegő lábakkal, behúzott farokkal közlekedik, vagy befeszülvén a pórázba a végkimerülésig húz, akár egy igásló. A gazda ekkor kap észbe, hogy jó lenne egy kutyakiképző iskolát felkeresni, ahol kedvencéből „kutyát faragnának”.

Irány tehát hétvégeken a kutyaiskola (már ha van ilyen a közelben)! Az újdonsült kutyatulajdonost itt újabb csalódások érik. Félénk, visszahúzódó, vagy éppen túlzottan agresszív kutyája olyan nehezen kezelhető, amely már meghaladja az ő tűrőképességét, elmegy a kedve a kutyázástól, kedvencétől pedig legtöbb esetben megszabadul, vagy örökös kennel fogságra kárhoztatja.

Ugyanez a gazda, ha a felnevelés során úgy járna el, hogy már az első pillanattól szakmai segítséget venne igénybe (szakemberek tanácsa, szakirodalom), valószínűleg addig sem követne el súlyos hibákat, amíg részben a szakmai segítségnek, részben saját tapasztalatainak köszönhetően maga is felkészült, tapasztalt kutyatartóvá válna. Ez utóbbi típusú kezdőkből lesznek többnyire a későbbi sikeres kiállítók, tenyésztők, kiképzők, míg mások, a kevésbé körültekintőek gyakran azt is megbánják, hogy valaha kutyát vásároltak.

Mire figyeljen ház a kezdő kutyatartó, hogy kedvence a későbbiekben az öröm és ne a bosszúság forrása legyen?
Ezúttal vegyük az egyik legfontosabb dolgot, amire figyelmet kell fordítani: ez pedig a szocializáció folyamata. Nézzük hát sorjában, mi a teendőnk kutyáink megfelelő szocializációja érdekében! Mindenekelőtt szükségesnek tartom megjegyezni, hogy a kívánatos szocializációs folyamat, valamint a nevelés – bár nem ugyanazt a fogalmat takarják – egymástól teljesen elkülönítve nem tárgyalhatók. Megfelelő neveléssel segítjük kutyáink szocializálódását, és megalapozzuk későbbi képezhetőségét, a szocializációs folyamat irányításával, pedig akarva-akaratlanul a nevelést is befolyásoljuk.

Az első kérdés, amit meg kell vizsgálnunk, az, hogy mikor kezdődik el ez a folyamat egy kutya életében.

A kinológia tudományának mai állása szerint az újszülött kölyökkutya pszichikumára a születést követő három hétig különösebben nincs maradandó hatással környezete. Táplálkozás, ürítés, alvás – erre korlátozódik napi tevékenysége. A kiskutya – az anyjával való rendkívül szoros kapcsolaton kívül – a környezet iránti érdeklődést, az értelem első jeleit, a születést követő 21. nap után mutatja. Azt is meg kell említenem, hogy van olyan elmélet, amely szerint a viselkedés későbbi alakulása szempontjából fontos, hogy megszületésük után a kölykök azonnal szophassanak. Ez esetben viszont jogos az az állítás, hogy a szocializációs folyamatok már azonnal, a születést követően elkezdődnek, szemben azzal, amelyik ezt a 21. nap utánra teszi. Nem is beszélve a méhen belüli behatásokról, de erről máskor essen szó. Az anya nélkül felnevelkedő kölykök – szerencsére ritka – esete is külön fejezetet érdemel (pl. Szülés után elhulló szuka, mesterséges szoptatás).

Tehát a kölyök életének negyedik hetében már a megfigyelő számára is jól észlelhetően, a maga módján válaszol alomtársai kommunikációs kísérleteire, s kontaktusba kerül az emberrel is. Ebben az időszakban a tenyésztő legyen az egyetlen ember, aki gondoskodik róluk, kézbe veszi, simogatja őket.

Az alom nyugalmát idegen ne zavarja meg! A kölykök a negyedik hét vége felé már elhagyják az almot. Vissza sem lehet őket tartani. A tenyésztő családtagjai az ötödik héten lépjenek be a kiskutyák életébe. De ez ne zaklatást, csupán rövid ideig tartó kíméletes, óvatos játékot jelentsen. A kiskutyák a negyedik hét végén, vagy az ötödik hét elején tenyésztőjüket már egy két lábon járó éléskamrával fogják azonosítani, feltéve, hogy háromhetes korukban az megfelelő rendszerességgel elkezdte kiegészítő etetésüket.