Kutya, farkas vagy farkaskutya?

Farkaskutyák, farkas-hibridek és más különböző kereszteződések

 A jelen korunkban háznál tartott fajtatiszta és keverék kutyák mindegyikének őse a farkas. Néhány, az FCI (Fédération Cynologique Internationale) által elismert kutyafajta azonban nem csak a domesztikáció több mint tízezer éves folyamata révén hordozza magában a farkas-ősöktől örökölt küllemi és magatartásbeli jegyeket. Az utóbbi évszázadban több-kevesebb sikerrel járó próbálkozások történtek a biológiai besorolás szerint két külön állatfajt képviselő farkasnak és kutyának a keresztezésére, valamint ezáltal egy-egy új kutyafajta létrehozására.

 A farkas

A kőkorszak emberének még sokkal nagyobb toleranciája volt az őt körülvevő növény és állatvilágra, mint az utóbbi 1-2 évszázad emberének. A vadászó, gyűjtögető életmódot folytató ember sokkal inkább el tudta fogadni a körülötte élő állatokat saját magával egyenrangú élőlénynek, mint a későbbi időszakok emberei. A modern embernek a XX. század végére több más állatfajjal együtt szinte teljes mértékben sikerült kipusztítania az európai kontinensről a legnagyobb testű, húsevő, ragadozó, falkában élő emlősállatot: a farkast. Az utóbbi évtizedek állatvédelmi megmozdulásainak, akcióinak köszönhetően, a múlt történései ellenére a farkas mégis, továbbra is a legnagyobb területen (kb. 70 millió km2) elterjed állat a vadonélő emlősállatok közül.

A farkasfalka szociális struktúrája megegyezik a tradicionális emberi család rendszerével, ahol a falkán belül jól működő szociális viselkedési formarendszer érvényesül és kommunikációs rendszer van érvényben. A farkasfalka élete eléggé racionális, ugyanis minden tevékenység és aktivitás egyetlen egy célnak, a falka életbenmaradásának szolgálatába van állítva. Ha egy falkatagnak ez nem tetszik, nem rendeli magát alá ennek a közös célkitűzésnek, annak vagy el kell hagynia a falkát, vagy az életével kell fizetnie. Ennek megfelelően ezek az állatok rendkívül magas szintre fejlesztett zsákmányszerző stratégiával és az ehhez szükséges fizikai adottságokkal rendelkeznek. Egy egészséges, kifejlett farkas képes 50-70 km/óra sebességet 400–500 m távon, egyenletesen tartani. A farkas falkának 500-600 kilométeres helyváltoztatáshoz kb. 3-4 napra van szüksége. Ez azt jelenti, hogy 24 órán belül átlagosan kb. 150 km-t kell a falkának haladnia azzal együtt, hogy normális biológiai szükségleteinek (portyázás, táplálékszerzés, evés, ivás, emésztés, tisztálkodás, játék, pihenés, alvás) elvégzésére is legyen idejük az állatoknak.

Kezdetben az ember és a farkas biológiai vonatkozásban vetélytársai voltak egymásnak: mind a ketten nagyjából ugyanazokkal a módszerekkel, ugyanazokra az állatokra vadásztak, az életben maradásukhoz szinte egyforma feltételek voltak szükségesek. Tehát az embernek gazdasági haszonszerzési érdeke nemigen fűződhetett ahhoz, hogy közvetlen életterét megossza a farkassal. Természetesen azért gyakorlatias, praktikus érdekek mégiscsak arra motiválták a kőkorszak emberét, hogy közvetlen tartózkodási helyét megossza valamilyen őskutyának nevezhető állattal. Ezek az állatok elfogyasztották a táborhely környékén a különféle hulladékot, szemetet (beleértve az ember ürülékét is, és ez a megmaradt ösztönös tulajdonság sok mai kutya gazdáját nem éppen örömmel tölti el), megelőzve ezzel a fertőzések, betegségek terjedését az emberek között. Jelezték, ha valamilyen ragadozó vagy más veszélyt jelentő élőlény közeledett az ember tartózkodási helyéhez. Majd később, valószínűleg egyre gyakrabban, a vadászataikra is magukkal vitték ezeket a farkastól származó állatokat az emberek, ahol feltehetően szintén előnyhöz jutottak a zsákmány keresése, becserkészése, elejtése során. A biológiai konkurens lassan és fokozatosan hasznos segítőtárssá változott. Ezzel párhuzamosan az őskutyák fokozatosan függővé váltak az embertől. A farkas domesztikációjának folyamatát négy egymástól jól elkülöníthető szakaszra lehet fölbontani:

 1. Többé-kevésbé szabad elhatározásokra alapuló, kötetlen közösség az ember és a vadonélő állat között. Mind a két fél kölcsönös előnyt szerez a másik félhez való közeledés és együttműködés során.

2. Egyre több állat kerül függőségi viszonyba az emberrel. Ezzel párhuzamosan a vadonélő fajtársaikkal egyre kevesebb a kapcsolatuk, és ezen kapcsolatukból eredő szaporodásuk.

3. Az ember szándékosan meggátolja az állatainak a vadonélő társaikkal való kapcsolattartását, az ebből eredő szaporulat megszűnik. Az ember tudatosan törekszik olyan egyedek továbbszaporítására, amelyeknek egyre kevesebb esélyük lehet visszatérni és életben maradni az eredeti élettérben.

4. Az ember törekedni kezd az állat használati értékei és külső tulajdonságai szerinti szelektálására.

 A farkasból kutya lett

Tudományos kutatások eredményei bizonyítják, hogy a farkas domesztikációja a föld különböző területein élő embercsoportoknál közel egy időszakban történt. A legrégebbi erre vonatkozó leletek ugyan európaiak (Németország, Dánia, Anglia) de az Ázsiában (Törökország, Izrael, Japán) és az amerikai kontinensen talált leletek is nagyjából egy időpontra tehetőek. Ebből eredően teljesen kizárt, hogy a különböző földrészeken azonos időszakban az emberekkel egy közösségben élő őskutyák valamilyen rokoni kapcsolatban álltak volna egymással. Tehát biztosra vehető, hogy különböző domesztikációs területek voltak egyidőben a Föld különböző területein, ahol egymástól teljesen elszigetelten szaporodó, később az emberek által egyre céltudatosabban szaporított, tenyésztett, populációk alakultak ki. Valószínűleg ezekre a különböző földrajzi távolságokra vezethetők vissza az első genetikai és kromoszómastruktúrák közötti különbségek, amelyek később a kutyák szerteágazó fajtaféleségeinek alapjait jelenthették. Biztosra vehető, hogy az európai domesztikáció során a földrészen élő szürke farkas játszhatta a fő szerepet, míg az ázsiai területen a sakálok, az amerikai kontinensen az ott elterjedt coyote-ok is részesei lehettek a későbbi házi kutyák kialakulásának.

Említést érdemel, hogy a domesztikáció kezdetén feltételezhetően egy mágikus-kultikus motívum is szerepet játszhatott abban, hogy a farkast, illetve a farkastól eredő különböző vadkutya-féléket valamilyen úton-módon társának választotta az ember. Ez a misztikus motívum egyébként a kezdeti időktől továbbkísérte az ember és a farkas kapcsolatát egészen napjainkig. Elég csupán az Edda óészaki mitológiai énekekre, Romulus és Remus legendájára vagy éppen a Piroska és a farkas horror-mesére gondolni.

Addig amíg az ember elsősorban vadászatra és különféle munkáit segítő feladatokra használta a kutyát, semmi nem indokolta, hogy az állat testformája alapvetően eltérjen a farkasétól. A kutyafélék családjába (Canidae) tartozó, üldözéses vadászattal zsákmányt ejtő, húsevő emlősállatok – pl. farkas (Canis lupus) aranysakál (Canis aureus) coyote (Canis latrans) – koponyájának és csontvázának formája egymáshoz képest alig mutat eltérést. Mind a három állatfaj képviselőinek egyformán 78 kromoszómája van, ugyanannyi, mint a kutyáknak. Alkalmasak a kutyákkal való párzásra, és az így született utódok is alkalmasak a további szaporodásra bármelyik fajba, illetve fajtába tartozó másik állattal.

A XVIII. századtól kezdődően, a kutyatenyésztés ősi fellegváraként nyilvántartott Angliából kiindulva a kutyafajták száma rohamosan szaporodni kezdett, és ezzel párhuzamosan a különböző fajták közötti különbségek is egyre nagyobb mértékben kezdtek eltérni. A lényeges fordulatot ezen a területen a XIX. század második felében végbemenő társadalmi változások okozták. Az iparosodás, a városiasodás, a népesség szaporodása, valamint Darwin tanításainak következtében döntő változás következett be az állattenyésztés területén. A kutyák használati értéke fokozatosan csökkenni kezdett, és a külalaki érték (az állat formai érdekessége!?) került az előtérbe. Ennek következtében jelenleg egyetlen háziállat sem mutat a fajon belül akkora fajtakülönbségeket, sokrétűséget, mint az ember legnagyobb számban elterjedt négylábú segítői és kedvencei, a kutyák. A szerteágazóság egyaránt megmutatkozik a testméretben, a koponyaformában, valamint a szőrzet színbeliségében és struktúrájában. Például egyáltalán nem könnyű a koponyacsont összehasonlításán keresztül bizonyítani, hogy egy cavalier king charles spániel és egy európai szürke farkas egymással közeli rokonságban álló állat. Azonban nem ez az egyetlen példa arra, hogy a helytelenül értelmezett tenyésztési célok, valamint a korábban hiányzó tudományos ismeretek miatt az ember átlépte a biológiailag még elfogadható határokat. Ennek következtében olyan kutyafajtákat is létrehozott (különböző szervezetek alapításával és a fajtastandardok bürokratikus rögzítésével megfelelő ideológiai alapot is teremtve ehhez a tevékenységhez), amelyeknek a fajnak megfelelő, természetes, egészséges életét eleve korlátozza, megakadályozza a testformája, a bőrének vagy a szőrzetének a milyensége – elegendő alapot adva a közvélemény, a törvényhozás és a média számára a véget nem érő vitákra és véleményalkotásra, amelyek végül is negatívan érintik az egész kutyatartó és háziállatbarát társadalmi réteget.

 A farkas és a kutya keverékei

További próbálkozásokra motiválta az embereket az is, hogy a farkas bizonyos tulajdonságaival valamilyen sportbeli, anyagi vagy egyéb előnyökre akartak szert tenni. A szánhúzó kutyasport terjedésével szinte logikus volt, hogy néhány sportszerűtlen kísérlet történt (történik) arra vonatkozólag, hogy a farkas rendkívüli kitartását, esetlegesen feltételezett gyorsaságát vagy fizikai erejét megpróbálták a szánhúzó kutyák egyéb, ebben a sportágban hasznos tulajdonságaival ötvözni. Az őrző-védő feladatokat ellátó, vagy speciális vadászkutyákat tenyésztő/szaporító embereket szintén a mai napig foglalkoztatja a gondolat, hogy a mesékből, legendákból, kultikus történetekből ismert tulajdonságoknak („vad, bestia,vadorzó, agresszív, vicsorgó, kemény”) egy részét átvigyék a farkasokból a kutyákba.

Ezek a próbálkozások kivétel nélkül kudarcba, sikertelenségbe vezettek, és számtalan esetben végződtek súlyos sérüléssel járó balesettel, és az állatok elpusztításával. A farkas és kutya keresztezéséből származó ún. hibridek nem vitték előre a kutyatenyésztés ügyét, hanem ellenkezőleg, minden esetben hátralépést jelentettek. Hogy az ilyen próbálkozások esetén mikor milyen állatról van szó, abban az alábbi nemzetközileg érvényes meghatározások nyújtanak eligazodást:

 Vadon élő farkasok: Önállóan, a szabad természetben élő állatok. Mozgásterületük nem korlátozott, hatékony vadászattal képesek táplálkozásukat biztosítani. Szaporodásuk nem szabályozott. Szerves részét képezik az ökológiai rendszer egyensúlyának és megtartásának.

 Fogságban élő farkasok: Ember által ellenőrzött, mozgásterükben korlátozott körülmények között élő állatok. Táplálkozásuk, párzásuk, szaporodásuk, életkoruk, szociális életük szabályozott. A szabad természetbe való visszatérésük eredményes kivitelezése nem járhat eredménnyel.

 Farkas és kutya keverékek: Egy farkas és egy kutya kereszteződéséből származó első generáció. Az állatok nagyon szélsőséges kinézeti és viselkedési tulajdonságokat mutatnak, amelyek egy része csak a 2-3 éves kor elérése után éri el végleges kialakulását. Az emberi közösségben vagy a szabad természetben való önálló életképességük bizonytalan.

 Farkas-hibridek: Egy farkas és egy kutya keverékének (vagy farkas-hibridnek) és egy kutyának a kereszteződéséből származó második vagy további generáció. Az állatok kinézetre közel egységes képet mutatnak, karakterbeli tulajdonságaik stabilak, de végleges viselkedési tulajdonságaik csak a másfél-kétéves kor elérése után érik el végleges formájukat. A szabad természetben való önálló életképességre csak minimális esélyük van. Az emberi közösségbe történő beilleszkedésük lehetséges, de bizonytalan.

 A különböző farkas és kutya keverékek, valamint farkas-hibridek leírásaiban, feketepiaci reklámjában előszeretettel hivatkoznak százalékos értékekre, már tudniillik, hogy a szóban forgó állat ennyi-annyi arányban farkas, illetve kutya. Az ilyen jellegű adatok azonban eléggé zavarosnak mondhatók. Egy farkas és egy kutya párzása után a születendő kölykök valóban fele részben öröklik ugyan a genetikai összetételüket a szülőktől, ám az nem tudható előre, hogy a farkas-szülői féltől, vagy a kutya-szülői féltől öröklöttek fognak ezek közül érvényesülni. Gyakorlatilag a kölykök között lehet a 100% farkastól a 100% kutyáig minden lehetséges változat, annak ellenére hogy az anyjuk az egyik, az apjuk a másik állatfajhoz tartozó állat volt. A testvérek között némelyik lehet farkas kinézetű, de kutyaként viselkedő, vagy éppen kutya kinézetű, de farkasként viselkedő. Ugyanis a gének összetételét – ami a természetes és ösztönös viselkedést nagymértékben meghatározza – egy keverék állat esetében nem lehetett előre meghatározni, legalábbis addig, ameddig a génmanipuláció a jelenlegi jogi, laboratóriumi környezetében marad. Az újabban egyre elterjedtebbé váló DNS-próbával természetesen – kinézettől és viselkedéstől függetlenül – utólag meghatározható, hogy a született kölyök állat, vagy kifejlett állat farkas-e inkább, vagy kutya.

A farkas és kutya keverékek és a farkas-hibridek nem alkalmasak háziállatként való tartásra, és az ilyen irányú próbálkozások meglehetősen nagy veszélyt jelenthetnek az állat közvetlen környezetére. Ennek egyik oka az, hogy az állat természetes igényeiből eredő viselkedési repertoárja, reagálása előre nem kiszámítható és éveken keresztül folyamatosan változó lehet. Ez még a kutyatartásban nagy tapasztalatokkal rendelkező embert is váratlan eseményekkel lepi meg, amelyekre sok esetben lehetetlen megfelelően reagálni.

A másik ok az állatok nevelésével, tanításával kapcsolatos. Általánosságban a keverékek és hibridek átlagon felüli természetes intelligenciával rendelkeznek. Képesek parancsokat megtanulni és kivitelezni, ha akarják, és úgy érzik, hogy a végrehajtás valamilyen előnnyel jár számukra. A kutyák túlnyomó részénél közismert engedelmesség, szótfogadás, félelemből eredő végrehajtási kényszerérzet, vagy a legendás önfeláldozó viselkedési formák azonban alapvetően hiányoznak belőlük. Ugyanis csak részben mondhatók domesztikált, háziasított állatoknak – akkora részben, amennyit éppen örököltek. Ennek következtében megállapítható, hogy az emberi környezett által elvárt alkalmazkodási képességük sokkal alacsonyabb, mint bármelyik kutyafajtának.

Különös nagy veszélyt jelenthetnek a keverékek és hibridek gyerekekkel szemben. Ezeknek az állatoknak a viszonya a gyerekekhez még szélsőségesebb, mint ahogyan az nemritkán kutyáknál is tapasztalható. A gyerekekkel szemben problémás kutyák esetében is leggyakrabban az a fő ok, hogy a gazdik nem ismerik megfelelő mértékben (a gyerekek meg szinte egyáltalán nem!) a kutyájuk ez irányú kommunikációs jelzéseit, zsákmányszerzéssel kapcsolatos testbeszéd-jelrendszerüket. A keverék és hibrid állatokkal történő, megfelelő biztonságot jelentő kommunikáció még összetettebb, és nagyobb tapasztalatot igényel az embertől, mint a kutyák esetében. Ennek megfelelően sokkal nagyobb szintű veszélyt jelenthet az állat tartása gyerekek közelében. Az interneten, különböző nyelveken, számtalan tragédia leírása olvasható ezzel kapcsolatban.

Mindez nem azt jelenti, hogy a farkasok és a különböző keverék vagy hibrid egyedek alapjában agresszívek, vagy ahogyan a mese mondja, „gonoszok” lennének. Csupán a környezeti ingerek, az emberi felelőtlenség és hozzá nem értés kényszeríti az állatokat olyan reakciókra, cselekedetekre, amelyek veszélyt jelentenek a közvetlen környezetükre.

Fontos megemlíteni, hogy a farkas tartását, valamint annak kutyával történő keresztezését, az erre vonatkozó próbálkozásokat és az ebből származó keverékek és hibridek tartását az 1998. évi XXVIII. TÖRVÉNY az állatok védelméről több pontban is szigorúan szabályozza. A farkas „természetvédelmi oltalom alatt álló, illetőleg a nemzetközi természetvédelmi egyezmény hatálya alá tartozó állat”. A kutyával való pároztatása állatkísérletnek minősül, és ezt a törvény külön fejezetben szabályozza (IV. fejezet: Az állatkísérlet végzésének alapvető feltételei). A farkasra és annak közvetlen leszármazottaira a törvény „A veszélyes állat tartása” című fejezete külön is vonatkozik.

Gondoljon rá, Ön most a kutyája helyett is olvasott – az ember és a kutya jobb együttéléséért.