Mégis érdemes agarat tartani?

 Aki látott már élőben agarat teljes erejével a műnyúl után futni, soha nem felejti el a kirobbanó erő, a duzzadó izmok látványát. Sajnos még az agarak iránt érdeklődők sem gyakran részesülhetnek ebben a felejthetetlen élményben, különösen nem az ország dél-alföldi régiójában, ahol sosem rendeztek agárversenyeket – legalábbis 2001-ig.

 Lelkes szegedi és Szeged-környéki agártulajdonosok 2001. júniusában elhatározták, hogy megteremtik a rendszeres mozgás lehetőségét kutyáiknak, és műnyúlhúzó agárversenyek, ún. coursingok rendezésével vállalnak részt az agarászat népszerűsítésében. Az akkor döntően magyaragár- és whippettulajdonosokból álló kis csapat aktív tagjai lelkes szervezői munkával elérték, hogy az agarak ősi fajtajegyeinek, tulajdonságainak megőrzését, bemutatását szolgáló rendezvényeket egyre nagyobb érdeklődés kísérje Csongrád megyében. 2003-ra a profi versenyeken való eredményes részvétel mellett állandó meghívott vendégei lettek a környező települések rendezvényeinek, ahol alkalmanként akár több száz embernek vált felejthetetlen élménnyé a száguldó agarak látványa…

Jómagam négy-öt aktív orosz agárral vonultam ki ilyen alkalmakkor, ebből a szemszögből nézve mutatom be a coursingot, mint olyan új sportolási lehetőséget, melyet nem csak agarakkal lehet végezni. Gyakran már időskorba lépett kedvenceimet is felvonultattam ilyenkor, egyrészt hogy ne érezzék háttérbe szorítva magukat, másrészt ezeknek a pompás állatoknak a látványa mindenkit lenyűgözött, különösen ha hét kutyát számláló falkában láthatták őket. Ezenkívül azzal járultam hozzá a bemutatók sikeréhez, hogy pár mondatban bemutattam az agárfajtákat az általunk kínált nagyszerű élmények befogadására felkészült közönségnek. Partnerem a technikát kezelte, a közönség soraiban pedig mindig akadtak lelkes segítők, akik egy-egy futam után visszahúzták a műnyulat a startvonalra.

 Mi is az a coursing?

A coursingversenyen a kutyák az igazi nyúl mozgását imitáló műnyúl után futnak, amelyet egy zsinór és egy elektromos hajtású berendezés segítségével vonszolunk előttük. A pálya hossza 500-1000 méter, és a célegyenesben az agaraknak lehetőségük nyílik a műnyulat elkapni, hiszen ez a sikerélmény motiválja őket – no meg persze az évezredek óta beléjük kódolt űzési ösztön. Minden futam után, miután agaraink megragadták zsákmányukat, a nyulat vissza kell húzni a startvonalra, s ehhez egy-két ügyes segítőre volt szükségünk. Azt, hogy a műnyúl az igazi nyúlhoz hasonlóan hirtelen tudjon irányt változtatni, előre elhelyezett ún. fordítótárcsák segítségével értük el. A pálya vonalvezetése ilyenformán bármikor megváltoztatható volt, de a futamokat, melyekben a kutyák fajtánként, nemenként általában párosával indultak, azonos vonalvezetésű pályán rendeztük, hiszen a nézők számára így könnyebben összehasonlítható volt az agarak ügyessége, gyorsasága, fordulékonysága.

Egy „valódi”, versenyszerű coursingversenyen három bíró bírál, akik fejenként 100 ponttal értékelik a kutyák teljesítményét különböző szempontok alapján. A bírálat legfontosabb szempontjai a gyorsaság, rámenősség, intelligencia, fordulékonyság és a kondíció.

• A gyorsaság megítélésénél az egyik legfontosabb szempont, hogy az agár mélyen fut-e. Érdemes megfigyelni továbbá, hogy a fordulók után hogyan gyorsul fel ismét az agár. Előfordul, hogy esetleg előzésre is adódik lehetősége. Az előzést pluszpontokkal jutalmazzák a bírók. A versenyző azonban semmilyen körülmények között nem támadhat vetélytársára, az agresszió első jelére ki kell az agarat a versenyből zárni.

• A rámenősség értékelésekor azt veszik figyelembe, hogy a kutya csak a nyúlra koncentrál-e. Ezt több ponton is vizsgálhatjuk, például a rajtnál, hiszen a rutinos agár le sem veszi a szemét zsákmányáról, és futás közben sem téveszti azt szem elől. Akadályok előtt nem habozik, és másodikként is, néha bukás árán is megpróbálja a nyulat megszerezni.

• Az intelligencia megítélésénél a coursingbírók azt figyelik elsősorban, hogy az agár a legelőnyösebb fogási pozícióra törekszik-e. Igazán rutinos kutyáknál néha az is előfordul, hogy az agár igyekszik nehéz terepre terelni a nyulat. Különösen összeszokott párosnál fordul elő, hogy mintha összebeszéltek volna, mintegy egymás elé terelik a zsákmányt. Van erre egy régi magyar kifejezés: úgy mondják, hogy ilyenkor az agár „kertel”. A kertelést csak bizonyos mértékig tolerálják coursingversenyeken, ennek megítélése tapasztalt bírót kíván.

 Coursingbemutatóink nézői gyakran megtapasztalhatták, milyen csodálatos látványt nyújt, ahogy egy jól összeszokott páros egymás munkáját segítve ragadja meg a zsákmányt. A magyar agarak igazán profik ebben, különösen jól tudnak összpontosítani. Bár a világon mintegy 30 agárfajtát tartanak számon (ezek közül az FCI tizenhármat ismer el önálló fajtaként), hazánk büszkélkedhet a legnagyobb múltra visszatekintő agaras vadászatokkal. A honfoglalás korától az 1940-es évekig ősi formájában művelték az agarászatot. A háború után megalkotott vadászati törvény azonban megtiltotta az agarakkal történő vadászatot, s ennek következtében nemzeti kincsünk fennmaradása veszélybe került. A fajta a fennmaradását a törvény által üldözött, a közvélemény által pedig lenézett ún. rapsicoknak köszönheti, akik a magyar agárral húsbeszerzésüket végezték. S valóban: agarunk igazi veszélyt jelent nemcsak a nyúlra, hanem az őzre is. Az agarászat egyébként sem állatvédők szemének való látvány, az agár az őzzel brutális módon bánik el. A műnyúlnak szerencsére semmi nem fáj, így nemzeti kincsünk számára maradt a coursing, mint a legnagyszerűbb sportolási lehetőség, ahol űzési hajlamát maximálisan kiélheti.

 Agarak a nagyvilágból

Coursingbemutatóinkon, miután megismerkedhetett a nézősereg azzal a fajtával, amely a magyarság történetét végigkísérte, újabb agárfajtát mutattam be: az angol agarat, mely sok agárfajta kialakításában, nemesítésében vett részt. Testfelépítése is arra utal, hogy futásra termett. Főállásban agárversenypályán fut, ahol a műnyulat végtelenített körpályán húzzák. Túl gyors is ahhoz, hogy a fordulékonyságot igénylő coursingversenyeken nagyobb számban részt vegyen és sikereket érjen el – így volt ez Szeged környékén is. A vékonyabb csontú angol agárral könnyebben történik baleset terepen, de elhivatottságát, állhatatosságát jelzi, hogy akár törött lábujjal is befejezi a futamát. Túlzás nélkül állíthatom, hogy ami a lovaknál az angol telivér, az a kutyáknál az angol agár. A levegőben elnyúlva vágtázó angol agár látványa felejthetetlen élmény bárkinek, aki az állatok szépsége iránt valamennyire is fogékony. Ezt az élményt néhányszor sikerült is a nézőkkel megosztani, amikor az állatmenhelyről befogadott, idős angol agaram egészsége engedte…

Az agarak klasszikus képviselői után még mindig a rövid szőrű agaraknál maradva legnagyobb létszámban a whippeteket volt szerencsém bemutatni. A whippeteket szokás mini-angolként is emlegetni, hiszen a fajta kialakításában az angol agár játszotta a főszerepet. Az angolszász országokban oly népszerű agárversenyzést is megelőzte egy olyan időszak, amikor tiltották az agárral élő állatra történő vadászatot. Ekkor a brit munkásosztály egy kisebb termetű, így messziről kevésbé felismerhető agárfajtát kezdett tenyészteni, amellyel a lebukás veszélye nélkül tudta a család húsellátását biztosítani. Az apró termetbe annál nagyobb vadászszenvedély szorult. A whippet mellett szól az is, hogy a ma élő leggyorsabb agárfajta. Óriási sebességre képesek ezek a hihetetlen űzési hajlammal megáldott kis fickók! Még mielőtt bárki azt hinné, hogy a whippetet a nyúlon kívül más sem érdekli, gyorsan hozzáteszem, hogy macskát meghazudtoló módon tud a gazdájának hízelegni. A költségek oldaláról megközelítve a dolgot, tartása sem ró akkora terhet gazdájára, falkában pedig különösen jól mutat. Coursingbemutatóinkon mindig a whippetek váltották ki a legnagyobb ovációt a közönségből. Ahhoz sem fért kétség, hogy a legfordulékonyabb agárfajta a whippet. Ezt gyakran sikerült illusztrálni is: szinte hihetetlen volt látni, hogy ilyen félelmetes gyorsaság mellett milyen gyors irányváltoztatásra képesek ezek a kis kutyák.

Bemutatónk végéhez közeledvén felkonferálhattam barzojaimat, akiket, hogy életszerűbb legyen a történet, hármasával engedtem el. Az oroszok ugyanis ún. szvorában vadásztak (általában két kan és egy szuka), amely a vadat, döntően farkast üldözte és megállította, a lovas vadász pedig odalovagolt, és leszúrta a zsákmányt. A bunda a vadászat ilyen módja által kevésbé károsodott, mint lőtt sebnél vagy csapdánál. Éppen ezért a barzoj sokkal inkább hajlamos a kertelésre. Az orosz agár az egyik legrégebbi kutyafajta. Fejlődésében a történelmi események nagy szerepet játszottak. Az 1800-as évek elején alig lehetett fejedelmi udvart találni, ahol ne tartottak volna orosz agarat. Néha több száz állatból álló falkával is rendelkezett egy-egy nagyherceg.

Ha szerencsém volt és gazdáik ráértek, bemutathattam az agarak óriásait, a jámborságukról ismert ír farkasagarakat, vagy a kutyakiállítások Best in Show programjának ügyeletes sztárját, az afgán agarat, akinek szépen ápolt szőre nagyszerűen kiadja akciós mozgását.

„Civilek” a pályán„

Mindig szakítottam időt arra, hogy prezentáljam: nemcsak a rendkívüli űzési hajlammal rendelkező agarak élvezik a coursingverseny által nyújtott futási lehetőséget. Volt már lelkesen futó briard vendégszereplője műsorainkank, láttunk már a műnyúlra teljesen begerjedt pulit, hősiesen futó angol cocker spánielt, de a pálmát mindig Gyöngyi, a westie vitte el, aki két magyaragár-fiú mellett nőtt fel, így egészen megedződött.

A bemutató végén általában külön figyelmet szenteltünk a fiatal agarak képzésének, mert bár az űzési hajlam mindegyik agárfajtába be van kódolva, azonban ennek a szenvedélynek teret kell adni, felszínre kell hozni, hisz senki nem tudja azt az anyja hasában, mi fán terem a műnyúl (kivéve a whippeteket…). A fokozatosan élénkülő érdeklődés, az egyre sikeresebben lebonyolított rendezvények, valamint a munkánk elismerése mind tovább motivált bennünket. Amiért igazán megérte az egész, az az volt, hogy tudtam, éreztem: az ebkedvelő látogatók soraiból újabb és újabb agártulajdonosok kerülnek ki.

A történet elején bemutatott kis csapat tagjaiban egyre erősödött a vágy, hogy agaraik gyorsaságát és ügyességét országos szinten is próbára tegyék. Akadtak, akik nemzetközi versenyek felé kacsintgattak. A coursing versenyek színvonalasabbá tételére való törekvés hívta életre az igényt, hogy ezentúl nemzetközi szabályok szerint lebonyolított versenyeken készülhessenek az agarak a külföldi megmérettetésekre. Ehhez azonban nemzetközi coursingbírókra volt szükség. Miután három versenybíró is kikerült a szegedi agarasok közül, és már valódi megmérettetés formájában állhattak rajthoz az agarak, éppen csak a baráti találkozó jellegét veszítette el a dolog… Abban a pillanatban, ahogy tétje lett a versenynek, valahogy megváltoztak a viszonyok. Mind a nézők, mind a rajthoz álló agarak száma csökkenni kezdett. És az agarak száma sem nőtt a környékünkön egy idő óta…

 Remélem, írásom gondolatébresztő volt azoknak, akik szimpatizálnak az agarakkal és a kutyával való sportolás ilyen formájával. És azon is elgondolkodunk néhányan, miben is különbözik a hobbikutyás a profi kutyástól…