Örökletes és veleszületett betegségek a gyakorló állatorvos szemével

Mint gyakorló állatorvos, naponta jópár kutyával találkozom. Számos esetben látok olyan betegségeket és bántalmakat, amelyek megfelelôbb tenyésztési elôzményekkel elkerülhetôek lehetnének. Ezek közül a betegségek közül számos veleszületett. Elôször is tisztázandó, hogy számos veleszületett bántalom nem öröklôdô és az örökletes betegségek sem minden esetben veleszületettek (azaz csak az élet folyamán késôbb lesznek felismerhetôek, gondoljunk csak a legismertebbre, a csípôízületi diszpláziára, lásd a súlyosan deformálódott csípôízületet a röntgenképen). A veleszületett bántalmak olyan strukturális, szervi és mûködésbeli rendellenességek, amelyek már a születés pillanatában felismerhetôek. Néhány öröklôdô rendellenesség nem veleszületett, mert a megszületéskor még nem ismerhetôek fel. Más szempontból az örökletes rendellenességek két csoportra oszthatóak, a spontán és a szelekciós rendellenességekre. A spontán (véletlen) rendellenességek spontán mutációk (a genetikai anyag hirtelen megváltozása) következményei. Ezek váratlanul és bármikor felléphetnek egy tenyészetben. A szelekciós rendellenességek a szervek, szervrendszerek felépítésében és mûködésében mutatkozó olyan hibák, amelyeket a célzott (szelektív) tenyésztôi munka során elônyben részesítünk, sôt sokszor mindenekfelett ennek az elérésére tenyésztünk. Ezek a hibák gyakran olyan tulajdonságok is lehetnek, amelyek egyes fajtáknál kívánatosak, sôt a legszélsôségesebb esetben fajtajellegnek minôsülnek, más fajtáknál ezzel ellentétben súlyos defektusnak számítanak (ilyen pl. a szabálytalan törpe alkat a tacskó fajtánál). Ezeknek a defektusoknak a megjelenéséhez hozzájárulnak az emberek, a korok és a divatok. Az állatorvosok felelôsége óriási lehet, gondoljunk csak az egyes korrekciós mûtétekre (etikátlan pl. a rejtettheréjûség esetén a here vagy herék lehúzását célzó mûtét, a bántalom ugyanis örökletes). A genetikai rendellenességek eltüntetését mûtéti úton és a genetikailag súlyosan terhelt kutyák továbbtenyésztését külföldön nemzetközi szabályok tiltják (Finnországban pl. így sikerült csípôízületi diszpláziától csaknem mentes kutyapopulációt létrehozni). A kutyadivatot, csakúgy mint a ruhadivatot, sokszor nem racionális okok mozgatják. A kutyadivat szokásainak engedelmeskedve számos tenyésztô járul hozzá olyan egyedek megszületéséhez, amelyek szinte már csaknem torzszülöttnek számítanak. Itt merülhet fel a kérdés, hogy a pár évtizeddel ezelôtti ún. eredeti bulldognak voltak-e légzési problémái, szüksége volt-e mesterséges termékenyítésre és császármetszésre, ha szaporodni kívánt. Valószínûleg a régi Angliában élô ún. eredeti bulldog nem küszködött ennyi problémával. A kutyaszaporítók (egyes esetekben már szinte szószerinti kutyagyárakról beszélhetünk) sokszor felelôtlenül és nem eléggé elôretekintôen járultak hozzá az egyes rendellenességek gyakoribb megjelenéséhez. A mesterséges termékenyítés és a császármetszés alkalmazása olyan (szintén egyes esetekben terhelt) egyedek szaporodását is elôsegíti, amelyek a természetes körülmények között már nem is szaporodnának. Mindezek miatt a legtöbb állatorvos lebeszéli az ilyen genetikailag terhelt kutyák tulajdonosait azok továbbszaporításáról. Azonban meg kell jegyezni, jó néhány rendellenesség nem ilyen súlyos, esetleg egyszerû mûtéttel korrigálható, vagy legszerencsésebb esetben spontán eltûnik a tenyészetbôl. Írásommal természetesen nem akarok fekete-fehér dolgokat leszögezni, hanem csak arról akarok elgondolkodtatni, hogy az állatorvosok miért hívják fel a tenyésztôk figyelmét egyes esetekben a szükséges tenyésztéshigiéniai lépések megtételére (ez jelentheti bizonyos egyedek tenyésztésbôl való kizárását is).

Tavasszal a kutyáknál könnyen kialakulhat különbözô allergiás, viszketéssel járó bôrgyulladás, amelyet nagyon gyakran bolha vagy inhalációs (belégzési) allergének okoz. A bolhák a kutyák legjelentôsebb külsô élôsködôi, alig van olyan kutya, amely ne találkozott volna ezekkel az apró, vérszívó rovarokkal. A bolháknak csak a kifejlett egyedei paraziták, ezek csak idôszakosan tartózkodnak a gazdaállaton, életük nagyobbik részét a környezetben töltik (bolha csak a bolhaekcémás kutyák kb. felén található meg az állatorvosi vizsgálatok során). A kifejlett bolhák a mászkálásukkal és vérszívásukkal nyugtalanítják a gazdaállatot, a vérszívás után kis gyulladásos duzzanat alakul ki a bôrön.

A legjelentôsebb kártételük a bolhaekcéma. Vérszíváskor ugyanis a bolhanyállal fehérje jellegû anyagok jutnak a gazdába, amelyek a bôr alkotóelemeihez kapcsolódva allergizálják a szervezetet. A már allergizálódott állatokban újabb bolhacsípés következtében rövid idô alatt kialakulhatnak a jellegzetes tünetek. Enyhe esetekben a kutya néha vakaródzik. Súlyos esetben a kutya percek alatt kinyalja testfelületének egy tenyérnyi részét, leggyakrabban a combok külsô felületét. A jellegzetes bolhaekcéma esetén a háti és ágyéki részen, a faroktônél nagy területre kiterjedô nedvezô bôrgyulladás és szôrhullás látható ami szûnni nem akaró vakaródzással jár. Az állatok testüket harapdálják, dörzsölik. Egyes kutyafajtáknál gyakrabban fordul elô bolhaekcéma: pl. csau-csau, szetterek, foxterrierek, pekingi palotakutya, spánielek, németjuhász, tacskók, stb. Az uszkároknál viszont ritkábban fordul elô ez a probléma. A fokozott érzékenység inhalációs (belégzési) allergének hatására is bekövetkezhet. Az elsô klinikai jelek (az arc, a hónalj és a lágyék dörzsölése, a végtagok rágcsálása, a külsô hallójárat gyulladása, ritkábban kétoldali könnyfolyás és tüsszögés) általában 1–3 éves kutyákban jelentkeznek. Ahhoz, hogy a betegség kezelhetô legyen, elôször meg kell határozni a kiváltó kórokot (a kérdéses inhalációs allergént).

Ehhez nyújtanak segítséget az intradermális-bôrpróbák. A vizsgálat során a feltételezett inhalációs allergén kivonatát a bôrbe fecskendezzük (intradermális beadás) és vizsgáljuk az általa kiváltott reakciót. A belégzési allergiákat szezonális és nem szezonális allergiákra oszthatjuk. A szezonális allergiákat legtöbbször különbözô növények, fû- és fafélék, valamint gyomok okozzák. Leggyakoribb allergének: borjúpázsit, angol perje, csomós ebír, réti csenkesz, réti zab, fehér akác, kocsányos tölgy, nyírfa, fûzfa, pitypang, fekete üröm, réti margitvirág, csalán és útifû. Egyéb lehetséges növényi allergének még: mocsári tippan, réti perje, pelyhes selyemperje, bükk, kôris, éger, mogyoró, fenyô és sóska.

Nem szezonális allergének közül nagyon gyakran apró poratkák játszanak szerepet az allergiás folyamat kialakításában, de a házi por (lakásban tartott kutyánál), apró penészgombák, lenvászon, gyapot, gyapjú és tollak is okozhatnak inhalációs allergiát. Érdekes, hogy egyes kutyafajtáknál sokkal gyakoribbak az inhalációs allergiák, mint másoknál: gyakori pl. labradoroknál, foxterriereknél, boxereknél, szettereknél, ritka cocker-spánieleknél és tacskóknál. Az allergiák kezelésénél természetesen elsôdleges a kiváltó kórok kiküszöbölése.